Így hatott a járvány az intim együttlétekre

A pszichológus szerint a járvány előrehaladtával csökkent a párok szexuális aktivitása, de szerencsére számos olyan módszer létezik, ami segít visszahozni az együttlétek örömét.

A koronavírus-járvány az egész világ biztonságérzetét megrengette, hiszen olyasvalamivel találtuk szemben magunkat, amit nem ismerünk – nem beszélve a megbetegedés lehetősége miatti félelemről, valamint barátok, családtagok elvesztéséről. A koronavírus az élet szinte minden területét befolyásolta, és ebből a szexuális élet sem maradt ki. Balog Melinda, a Nőgyógyászati Központ pszichológusa úgy nyilatkozott, a korábbinál többen fordultak hozzá a koronavírus családi életre gyakorolt negatív hatásai miatt. „A munkahely elvesztésétől való egzisztenciális félelmekkel, párok, családok összezártságból adódó nehézségeivel, az együttélés mikéntjeinek újratervezésével, a pandémia fölötti egyéni személyes kontroll alacsony lehetőségeiből adódó szorongásokkal, és még sorolhatnám. Ezek közvetve mind hatást gyakorolhatnak a szexuális aktivitásra is” – magyarázza a szakember.

Azzal kapcsolatban, hogy hogyan hatott a bezártság, a folyamatos összezártság a szexuális életre, Balog Melinda – friss nemzetközi kutatásokra hivatkozva – azt mondja: a kezdeti lezárások kedvezőek voltak azok számára, akiknek a járvány előtt is jól működött a párkapcsolatuk, hiszen több időt tölthettek együtt, lelassult az életük. A járvány előrehaladtával azonban változott a helyzet a szakember szerint. A legtöbben egyre nehezebben viselték a bizonytalanságot, az összezártságot, a családi életből adódó többletmunkákat, ami stresszt, félelmet, szorongást generált. Ez nem kedvezett a szexuális vágynak, így a szexuális aktivitás jellemzően csökkent a pároknál.

Mint arra azonban Balog Melinda rámutatott, „egy egyébként jól működő kapcsolatban életciklusoktól függően járvány nélkül is változhat a párok a szexuális vágya, amely helyreállítható”. A pszichológus úgy fogalmazott, ehhez nemcsak azt kell kideríteni, mely dolgok segítenek ebben az érintettnek, és ezeken belül melyekhez fér hozzá, meg kell ismerni a gátló tényezőket is. Amennyiben a szexuális vágy hátterében párkapcsolati problémák állnak, úgy azzal párterápia keretében ajánlott foglalkozni, hangsúlyozza Balog Melinda.

Így hozható vissza az együttlét öröme

A szakember kérdésre válaszolva elmondta: az, hogy ki milyen tempóban képes pszichésen regenerálódni a harmadik hullám lecsengése után, egyéni és a társadalmi sérülékenységtől is függ. „Vannak úgynevezett reziliens – azaz, magas lelki megküzdő képességgel bíró – emberek, akik egy-egy nehéz élethelyzet után hamarabb regenerálódnak, mint mások. A jó hír, hogy ez a képesség a megküzdési módok repertoárjának bővítésével fejleszthető. A frusztráció- és stresszkezelés hatékony technikák elsajátításával oldható. Azoknak pedig, akik a depresszió tüneteit mutatják, mindenképpen javasolt pszichológus szakemberhez fordulni. A túlzott összezártság, monotonitás egy még jól működő párkapcsolatban sem kedvez a szexuális érdeklődésnek. Régen végzett közös, örömteli tevékenységek, közös élmények megélése, apró kedvességek a párunknak a pozitív érzelmeken keresztül újra meghozhatják az együttlét örömét és vele a szexuális vágyat is” – részletezi Balog Melinda.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük