1. rész – A tévedés pillanata
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer én leszek „az a nő”.
Aki kilép a kapcsolatából, nem azért, mert már nem szeret, hanem mert valami benne elcsúszik egy pillanatra.
Huszonnyolc éves vagyok, Bence felesége másfél éve. És szeretem őt. Tényleg szeretem.
Mégis megtörtént.
Egy céges vacsora, egy túl hosszúra nyúlt beszélgetés, túl sok bor… és ott volt Márk, aki hetek óta túlságosan figyelmes volt velem. És én hagytam. Egy pillanatra jól esett, hogy valaki úgy néz rám, mintha új lennék, friss, izgalmas, tele titokkal.
Hazafelé a taxiban már tudtam: ez egy hiba volt. Egy nagy hiba.
De addigra már megtörtént.
2. rész – A hazatérés nehézsége
Mikor hazaértem, Bence még ébren volt. A kanapén ült, látszott rajta, hogy várt.
A mosolya őszinte volt, meleg, és olyan ismerős… Pont ezért fájt annyira.
– Későn jöttél – mondta, és magához húzott. – Hiányoztál.
A szívem összeszorult.
Olyan volt, mintha két világ egyszerre tépné szét a lelkem: az otthon békéje és a friss bűntudat fullasztó sötétsége.
– Fáradt vagyok – suttogtam. Csak ennyit tudtam mondani.
– Gyere – mondta, és megpuszilta a nyakam. – Hiányzott az érintésed is.
És itt jött az, amitől egész úton rettegtem.
Bence vágya sosem volt követelőző, de ma este valahogy erősebb volt benne a ragaszkodás.
Mint aki érez valamit, de nem tudja megfogalmazni.
És én… nem akartam.
A testemnek, a szívemnek túl sok volt ez a kettősség.
De nemet sem tudtam mondani. Nem azért, mert kötelezett — hanem mert bűntudatom volt.
Mert úgy éreztem, tartozom neki valamivel, amit elvettem tőle anélkül, hogy tudná.
Bence közelebb húzott, ölelt, csókolt — én pedig hagytam.
Nem erőszakból.
Hanem azért, mert féltem a csendben maradó kérdésektől.
A bűntudattól.
Attól, hogy ha eltolom magamtól, érezni fogja: valami megváltozott.
3. rész – A hazugság első éjszakája
Nem részletezem, mi történt.
Csak azt tudom elmondani: egész idő alatt úgy éreztem, mintha két ember lennék.
Az egyik szeretné, ha minden ugyanolyan lenne.
A másik retteg attól, hogy soha többé nem lehet ugyanaz.
Amikor Bence elaludt, én még sokáig a plafont bámultam.
És először életemben azt éreztem, hogy a hazugság nem csak szavakból áll.