Nemrég összefutottam egy régi középiskolai tanárommal. Egy koncerten. Még mindig próbálom feldolgozni, mi történt azon az éjszakán…
Rövid háttértörténet: Februárban vettem magamnak egy jegyet a Balaton Soundra, ahol nagyon vártam, hogy egyedül élvezhessem az egyik kedvenc előadómat. A helyszín egy laza fesztiválhelyszín volt, hátul egy bárral, ahol lehetett iszogatni és akár leülni is. Minden tökéletesen alakult, amíg fel nem ismertem valakit közvetlenül előttem a sorban. Az előzenekar kezdéséig tíz perc volt hátra.
„Tibor tanár úr?” – szóltam halkan, mivel nem voltam benne biztos, hogy ő az.
Megfordult.
„Ó, istenem, szia, Kata!” – mosolygott és kicsit felnevetett.
„Wow, rég volt már!” – éreztem, ahogy elpirulok, ahogy kissé közelebb hajolt a zaj miatt.
„Valóban! Hogy vagy, hány év is telt el azóta, hogy végeztél?” – kérdezte.
„8 év??” – még jobban elpirultam, amikor megéreztem a kölnijét. Nagyon laza volt, szinte meglepett, hogy parfümöt használ.
Mindig is vonzódtam Tibor tanár úrhoz. Egyrészt nagyon helyes volt. Olyan „csúnyán-jóképű”. Talán 38-40 éves lehetett? Gyönyörű, bejáratott mosolyráncok világították meg az arcát. Jó formában volt. Magas szinten focizott és évek óta edzősködött. Tényleg nem láttam a középiskola óta, és istenem, alig öregedett. Rövidre nyírt haja és egy kis borostája volt, erős állkapcsa.
„Jól vagyok! Nemrégiben kezdtem el művészetet tanítani az Andrássy Gimnáziumban.” – folytattam.
Felragyogott. „Ó, wow, gratulálok, Kata, ez nagyszerű!” – láttam, ahogy a tekintete a kulcscsontomra siklik. Egy zöld slip ruhát és egy bőrkabátot viseltem. Ő is továbbment a sorban, én pedig követtem.
„Még mindig az Apáczai Gimnáziumban tanítasz?” – kérdeztem.
„Igen, még mindig ott” – mosolygott kicsit. „Két éve elváltam, és úgy döntöttem, egy évre szabadságra megyek, utaztam egy kicsit, és csak tavaly tértem vissza.”
„Ó, sajnálom!” – nem tudtam, mit mondjak.
„Ó, semmi gond, mindenkinek így a legjobb” – mondta.
A pultos ekkor fordult hozzá.
„Egy világos sört kérek” – mondta, majd felém fordult – „és amit ő kér!”
Kicsit meglepett, de gyorsan válaszoltam.
„Egy fröccs lesz, köszönöm!”
Kifizette az italokat, és ismét találkozott a tekintetünk.
„Nagyon szeretem az ilyen fesztiválokat!” – mosolygott.
„Emlékszem, hogy már 2016-ban is jó zenei ízlésed volt…” – mosolyogtam, miközben átnyújtotta nekem az italomat.
A bárnál találtunk egy helyet, ahol megállhattunk.
„Nagy rajongója vagyok” – nevetett, és a színpad felé nézett.
Istenem, nagyon vonzódtam hozzá. Szinte sokkoló volt, mennyire. Nem tudom pontosan megfogalmazni, miért. Nem öltözött kifejezetten „divatosan” – de nem is rosszul – viszont olyan férfias energiát sugárzott, amiből csak úgy érződik, hogy valaki igazán jó az ágyban, és törődik azzal, hogy te is jól érezd magad.
A bár egy állóhelyes rész volt, és miután még néhány ember beszállt, testünk szinte egymáshoz simult. Mindketten nagyon is tudatában voltunk ennek.
„Egyedül jöttél?” – kérdezte.
„Igen! Csak gondoltam, jó lenne kicsit egyedül kikapcsolódni… A cél az volt, hogy ne találkozzak senkivel a középiskolából” – mosolyogtam.
Felnevetett, majd lenézett a lábaira – vagy az enyéimre – nem tudtam eldönteni – olyan közel álltunk egymáshoz.
„Ne hagyd, hogy feltartsalak, én..”
„Ó, nem, jól van így” – mondtam.
Tovább beszélgettünk, miközben az előzenekar játszott. Egy ponton úgy éreztem, hogy a szemkontaktus egyre… intenzívebbé válik. Mindketten visszahúzódtunk, nem tudva, mit gondol a másik.
Szó szerint lüktetett a vágy bennem, ahogy ilyen közel álltam hozzá. Néhány centivel magasabb volt nálam, és ahogy az előzenekar játszani kezdett, kissé egymás füléhez kellett hajolnunk, hogy folytathassuk a beszélgetést. Egy ponton a karunk finoman összeért, és majdnem elájultam. Hatalmas kezei voltak – olyan erős, hogy nem tudtam mást elképzelni, mint hogy végigsimít rajtam.
„Ó, majdnem elfelejtettem!” – fordult felém.
„Ez kicsit vicces.” – habozott. „Van egy előre tekert spanglim, amit elszívnék a koncert előtt,” rám nézett, nem szakítva meg a szemkontaktust, „megosztod velem?”
Mosolyogtam, és természetesen beleegyeztem, elképedve azon, hogy mi történik ezen az estén.
Tibor tanár úrral sétáltam… a mosdóhoz… hogy elszívjunk egy jointot…
A helyszín elég régi volt, és köztudott volt, hogy a mosdókban szabadon lehetett füvezni… egyértelműen nem először csinálta.
Ahogy bepréselődtünk egy fülkébe, felnéztem rá, már vörösen pirulva. „Szóval, szoktál gyakran füvezni régi diákjaiddal koncerteken?”
Nevetett, miközben meggyújtotta a jointot, és kicsit hátradöntötte a fejét.
Istenem, olyan vonzó volt. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni a mocorgást, reméltem, hogy a fű enyhít valamennyit a vágy okozta feszültségemen. Testünk közel volt egymáshoz, és amikor kifújta a füstöt, és átnyújtotta nekem a jointot, folyamatosan a szemembe nézett. Egy pillanatra majdnem idegesnek tűnt.
Hosszan szívtam, majd köhögni kezdtem. Egy pillantást váltottunk, miközben visszaadtam neki a jointot, és mosolyogva nézett rám. A vádlim éppen csak hozzáért, mindkettőnk háta a fülke falának támaszkodott.
„A fenébe, ez jó!” – mondtam felnézve rá.
„Igen, ez egy sativa hibrid!” – mondta, még mindig nem szakítva meg a szemkontaktust.
„Nem fogjuk lekésni a koncertet, ugye?” – kérdeztem, remélve, hogy érti a célzást.
„Én..” kezdett beszélni, de félbeszakítottam.
„Valójában – bocsi – levehetem a melltartómat?”
Hirtelen zavart, kába (kívánós) kifejezés jelent meg az arcán – imádtam.
„Ööö – igen, persze!” – mondta.
„Istenem, ez a melltartó olyan kényelmetlen, és már korábban le akartam venni, de úgy gondoltam, hogy késésben vagyok, ezért csak elindultam…” – dadogtam, miközben az egyik kezemmel próbáltam kibújni a ruhám alól – ő pedig felajánlott egy újabb slukkot a jointból, miközben mindkét kezem a hátam mögött volt.
Az idő lassan telt. Az a mód, ahogyan rám nézett, amikor elszívtam a slukkot…
A vágy majd’ szétfeszített…
Az események ekkor csak… megtörténtek… Nem is emlékszem minden részletre… Azt hiszem, megkérdezte, hogy segíthet-e a melltartó levételében… és én kissé elvesztettem az önuralmam, olyan forró lett a helyzet…
Emlékszem, hogy bólintottam, és megfordultam, a hajamat felhúzva. Lágyan megérintette a vállamat, és kissé közelebb húzott magához. Szinte reszkettem a vágytól. Most már a fenekem finoman a csípőjének simult, és éreztem az egész testét mögöttem, forró ujjait a hátamon.
A melltartó lecsúszott, és együtt húztuk le a karjaimon.
Megköszörültem a torkom. „Köszi.”
Ő is megköszörülte a torkát. „Igen, semmi gond.”
Azt hiszem, egyikünk sem látott tisztán, annyira kívántuk egymást.
„Szeretnél még egyet?” A joint utolsó darabjára mutatott, ami közben kialudt.
Ez volt a legerősebb és legmágnesesebb vonzalom, amit valaha éreztem egy másik test iránt.
Mintha a testem önállóan mozdult volna… egyre közelebb hozzá.
Már nagyon közel voltunk. Csak lélegeztünk.
Az állkapcsa megfeszült, én a mellkasát bámultam, rettegve, hogy felnézzek rá.
Enyhén kinyújtotta a kezét, és a tenyerét a karomra helyezte. Az óriási, erekkel teli keze az én karomon. Majdnem felnyögtem.
Lassan simogatta a hüvelykujjával… oda-vissza…
És aztán… nevetni kezdtem.
Nevetni kezdtem, és nem tudtam abbahagyni. Már majdnem elnézést kértem a kínos helyzet miatt, de ő is nevetni kezdett. (Hála az égnek a kannabiszért.) Mindketten hangosan nevettünk – ki tudja, min. De ez megtörte a feszültség egy részét, és megerősítette a tényt: iszonyúan vágytunk egymásra.
Előrehajoltam, és az ajkai találkoztak az enyéimmel.
Ó, istenem.