Rengeteg módszer létezik az egyetemmel járó stressz kezelésére.
Néhányan buliznak, amíg el nem ájulnak. Mások zöld botot gyújtanak. Vannak, akik jógáznak. Én számítógépes játékokkal játszottam és aludtam.
Van olyan egyetemista aki birkával szexel.
Egy 23 éves Fresno állam diákja egy éjszaka besurrant az egyetemi pajtába. Az épületben sok olyan állat található, amelyeket a mezőgazdasági programban tenyésztésre használnak.
Úgy tűnik, a bolyhos négylábúak megfogták a tetszését, és gyakran, részeg látogatásokat tett, hogy „segítsen enyhíteni a stresszt”.
Egy éjjel, hajnali háromkor azonban túl nagy zajt csapott, és felkeltette egy járókelő figyelmét, aki ezután hívta a rendőrséget.
Marisa Burkdoll diák, akinek az a feladata, hogy gondoskodjon az állatokról a juhosztályon, azt mondta, először a közösségi médián keresztül hallott az esetről, és „nem is lehetett volna jobban elborzadni”.
A hírügynökségek szerint a diákot egy állat szexuális zaklatásával vádolták, és röviddel ezután szabadon engedték. Sok diák azonban börtönbüntetést vagy kizárást kért.
Mondanunk sem kell, hogy az iskola most néhány pofátlan viccben szerepel, és az eseményt „birkaincidensnek” hívják.
De csak egy idióta gondolná, hogy ez ritka egyedi eset.
- Letartóztattak egy 61 éves ciprusi férfit, ahogy birkákkal szexelt egy farmon, amelyről még kamerafelvetél is készült.
- Egy húszas évei elején járó férfit letartóztattak, mert szexuális kapcsolatot létesített egy birkával az Egyesült Királyságbeli Bexonban.
A legviccesebb azonban: „Ahogy kamerafelvétel keszül párokról, amint szexelnek egy birkaszoboron.”
Szóval ááááá.